Szabadidő- és Vízisport Egyesület

Horgászverseny eredmények

2016.09.07 05:43

Halásztelek legnagyobb -  immár 139 tagot számláló - egyesülete szervezésében megrendezésre került viadalra minden eddiginél többen, összesen 41-en jelentkeztek. Ez a szám is jól mutatja, hogy tagságunk aktív és szeret részt venni az egyesület rendezvényein.

Külön örömünkre szolgált, hogy a gyermek-ifi horgász kategóriában is emelkedett a jelentkezők száma. Az idén kilencen vágtak neki ennek a versenynek és szerencsére nem maradtak hal nélkül.

A felnőttek összfogását is megközelítve –  összesen 3 ponty fogással – az első helyen Szuper Kolent (2 hal), a másodikon Horváth Leventét (1 hal) tudtuk díjazni, a harmadik díj sorsát sorsolással döntöttük el a gyerekek között.

A felnőtt kategóriában is voltak értékelhető fogások, így minden díj gazdára talált.

Az első díjat a halásztelki Kalácska Zoltán nyerte, a második helyet Boa Norbert szerezte meg, aki egyben a legnagyobb hal díját is megkapta közel 3,4 kg-os amurjáért, a harmadik helyen pedig Jaszkin Attila végzett.

Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát!  Folytatása következik...

 

Halmai Csaba elnök

Halászteleki Sporthorgász Egyesület

 

ps.  a verseny után - vasárnap -  egy kis levezető pecán Katz Pista aratott a Dunán... képek a galériában.... ;-D

Elérhetőség

Halásztelki Sporthorgász, Szabadidő- és Vízisport Egyesület

halhorg@freemail.hu

2314 Halásztelek, Dózsa György u. 1-3.
Egyesületi nap: LÁSD AZ ESEMÉNYNAPTÁR MENÜPONTBAN
Keressetek minket az alábbi telefonokon vagy e-mailban!

Engedélyek és állami jegy:
Halmai Csaba elnök, 06-30-9427-556
Révész István titkár, 06-30 599-0648
Szőllősi Tibor, 06-30-410-0554

Keresés

Az oldal folyamatosan frissül!

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode